Az elmúlt napok Nagytesónál a Mikulás várással teltek. Nem ismerem a bácsit, csak annyit tudok, amennyit a családom mesélt. Nagytesó mindenféle énekeket, mondókákat skandált napokig Télapót emlegetve és Anyával még hajtogattak is papírból egy pirossapkás öregapót. Egyik este arra lettem figyelmes, hogy Tesó és Apa bőszen tisztogatja a lábbelijeinket, majd kitették az ajtó elé. Gondoltam, meg kell őket szellőztetni valami okból, ezért én is segítettem nekik.
KIcsivel később viszont Nagytesó örönködés közepette a cipőket, csizmákat mindenfélével megrakodva hurcolta a lakásba. Még az én csizmácskámban is találtam színes papírba csomagolt cukorkát. Tesó szerint a Mikulás bácsi járt felénk, s mivel igen jól viselkedtünk, ajándékokat hozott nekünk. Csak azt nem tudom, ha olyan picike, mint amekkora nálunk van a nappali egyik szekrényén, hogyan tud annyi mindent cipelni? S különben is, ez a kis figura, aki órákig áll mozdulatlanul, majd egy gombnyomásra zenélni kezd és rázza a lámpását, hogyan bír el egy rénszarvas csordával?
Én ugyan nem láttam, de Tesó valami szánról is mesélt, amiket egyik rajzán meg is örökített. Mondhatom, jó fej lehet az Öreg, ha olyan ajándékot hoz, amit meg sem kóstolhatok... Állítólag Mamáéknál is járt, s hagyott nekünk csemegéket. Szerencsére banán is volt a csomagban, amit én is ehettem végre. Amúgy a banánt nagyon szeretem, s előfordul időnként, hogy Anya a kezembe is ad egy darabkát, amit magam majszolgatok el - igaz ilyenkor Anya nadrágját térdmagasságban érdekes foltok díszítik...
