Múltkor néhány napig nem voltam otthon - sajnos. Nagyon nehezen kaptam levegőt, köhögtem, nem esett jól semmilyen ennivaló. Meg innivaló sem. Pontosabban, hiába voltam szomjas, fájt mikor a torkomban volt az innivaló. Így hát be kellett költöznöm olyan gyerekekhez, akik szintén nem voltak valami jól. Ezt a helyet Kórháznak hívják! Szerencsére Anya vagy Apa mindig velem voltak. Még éjszaka is. Sőt, Nagytesó és Mamiék is meglátogattak.

A legtöbb néni nagyon kedves volt, még bocsánatot is kért, mikor hozzám ért. Az viszont nagyon nem tetszett, mikor megszúrták a kezemet és be is kötötték utána. Tettek bele egy valamit, amihez később egy csövet dugtak. Apa szerint hurrikán frizurám van, de a szúrkáláskor aztán égnek álltak még az egyébként rendezett fürtjeim is!

Mikor már jobban voltam, ismerkedtem a szobatársammal is, aki kicsit nagyobb volt nálam. Megengedte, hogy összefirkáljam a papírjait, míg cserébe ő is játszhatott a teknősös játékommal. Kicsit később a folyosón is szaladgáltam a nénik nagy örömére. Valószínű elegük is lett belőle, mert nemsokára haza is jöhettünk!