Anyának nagyon sok dolga van. Mindig. Folyton lót-fut a lakásban, meg még azon kívül is, hogy minden rendben legyen körülöttünk. Hogy mégse legyen olyan nehéz, sokat segítek neki, bár elég kevés dolgot bíz rám. Az az igazság, már annak is örülne, ha nem pakolnék szét. De akkor hogyan ismerném meg a világot?
Mikor főz, én is a konyhában sertepertélek, s előkészítem neki az edényeket, vagyis kipakolom a szekrényből. Arról igazán nem tehetek, ha általában nem azokra dolgokra van szüksége, amit én előveszek...Egyébként is olyan klassz hangja van, mikor a lábasokat a padlóhoz ütögetem!
Máskor a mosógép gombjait szoktam nyomogatni- tekergetni úgy, ahogyan ő. Mégsem örül neki, mert mindig rám szól, és át is programozza a gépet.
Mikor takarítunk, én szoktam tolni a porszívót, hogy Anyának ne legyen olyan nehéz húznia maga után. Ez azért klassz, mert a porszívónak vannak alul gurulói, ami segíti az előrehaladásunkat.
Kedvencem még a felmosóvödör is, ami akkor izgalmas igazán, ha víz s van benne. Tök jól meg szoktam mosni a kezem benne, meg néha a ruhám ujját is.
A szobanövények rendben tartását is feladatomnak érzem. Gyakran lazítom a talajt a növények körül, és a számomra nemtetsző leveleket is eltávolítom. Anya ennek sem annyira örül, főleg, ha kóstolót is tartok.
Amíg odakint szebben sütött a nap, sokat kertészkedtem Anyával. Megfigyeltem, hogyan szedi az elszáradt leveleket, virágokat, s amikor nem nézett oda, én is tépdestem őket. Na, nem mindig sikerült becélozni a megfelelőeket, így Anya megint csak rám szólt.
Remélem, eljön az idő, amikor Anyukám jobban örül majd a segítségemnek!
