Megszámlálhatatlanul sok puszit kaptam eddigi életem során! Anya azt mondja, örüljek neki, mert ez a szeretetet jele, meg mert sokan szeretnek, meg nem lehet kibírni puszilás nélkül, bla...bla...bla....
Tény, hogy néha elég kényelmetlen dolog, főleg, ha a fejemet megpróbálják lepuszilni. Még szerencse, hogy elég erősen van a nyakamhoz ragasztva...Az sem túl só érzés, mikor Apa a szőrös arcát nyomja az enyémhez. Bár azért arra vigyázni szokott, hogy ne szurkáljon nagyon össze. A legfinomabb puszikat Nagytesótól szoktam kapni, így természetes, hogy én is neki adom a legtöbbet. Bár elég sokat adok Anyának is, azt imitálva, hogy be akarom kapni az arcát. Érdekes módon soha nem szokott ettől megijedni, pedig nagyon félelmetes lehetek, mikor nyitott szájjal közeledek felé! Már azt is észre szoktam venni, mikor sima Apa arca, akkor számolatlanul nyomom én is a nyálcsomókat neki. Mivel egyre többet és többet beszélek, ilyenkor előre szoktam jelezni, mi következik:- Putyi!
A nagymamáim is sorba szoktak állni ezért a kiváltságért, de nekem nem mindig van kedvem megpuszilni őket, mert velük sokkal ritkábban találkozom. Meg különben is, nekik teljesen más illatuk van, mint Anyáéknak. Ennek a ritka pusziadásnak az az eredménye, hogy kérlelni szoktak engem: - Nórika! Van puszi?
Nemigen tudom, miért van a puszilkodásnak ekkora jelentősége, de tény, hogy nagyon jó a családtagjaimhoz bújni! Ha puszi az ára, ám legyen!
