Mivel már önállóan tudok ülni, mostanában evéskor Anya beleültet egy nagy székbe, ami előtt van egy tálca és a lábacskámnak is van helye. Ezt etetőszéknek hívják. Nem értem, miért, mert nem a szék etet, hanem Anya vagy Apa. Sőt, Nagytesótól is kaptam már ebben a szerkentyűben gyümölcsöt.
Szóval, mikor ebbe belekászálódok, tudom, hogy valami kaja következik. Általában valami gyümölcs vagy főzelék szokott ilyenkor elém kerülni, de egy a lényeg: mindegyik igen jól mutat az előttem lévő kis asztalkán szétkenve! Különböző festmények szoktak így létrejönni, de Anya nem túl műkedvelő, ezért gyorsan le szokta törölni. Pedig olyan jó benne tapicskolni! Csak az szokott a gond lenni, hogy mikor már nyakig főzelékes vagyok, s a szememet dörzsölöm, mert álmos vagyok, kicsi kaját kenek a szemembe is, ami nagyon tud csípni! Evéskor szoktam kapni egy nyakkendőt is magam elé, de általában nem arra szokott pottyanni a kanálról a kajcsi, hanem a tálcára vagy a padlóra. Van, hogy én is kapok kanalat, azzal matatok egy kicsit a számban. Kaját még nem sikerült bele juttatni a kanállal, csak néha visszafelé, mivel előfordul, hogy kicsit mélyre dugom a kanalat a torkomba...
Ha nagyon figyelek, akkor talán sikerül felállnom az etetőszékben, mikor Anya nem néz oda. Az lesz ám a móka!
