Néhány napja Anyával bölcsibe járunk. Azért hívják így Anya szerint, mert már nagy okos lány vagyok! Első reggelen nem akartam menni, el is bújtam a halacskák lakása alá.
Aztán Anya csak meggyőzött azzal, hogy sok kisgyerek és még többféle játék lesz ott, amiket kipróbálhatok. Jó bulinak tűnt az egész, hanem rá kellett jönnöm, a játékokkal bizony a többi kisgyerek is akar játszani, s általában az kell nekik, amivel én éppen ismerkedem. A másik, hogy idegen nénik is voltak ott, akik bár szépen mosolyogtak, mégsem akartam rögtön, hogy játszanak velem. A legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor Anya ott hagyott velük. Hiába adott nekem puszit, sőt még el is pápáztunk egymástól, én azt hittem csak játszik velem, s rögtön visszajön. De nem! Jó ideig álldogáltam és tébláboltam Anyát keresve és szólongatva, míg végre visszajött értem. Másnap megint elmentünk, s akkor megint ott felejtett engem. Ekkor rá kellett jönnöm, jobb lesz, ha elvegyülök a többiekkel, hiszen ők sem sírtak, nem is bántottak, sőt még játszottak is velem. Edina néni enni is adott nekem, de azt hitte, etetnie kell engem. Mikor eltoltam a kajámtól a kezét, rájött, hogy nem kell strapálnia magát miattam. Később kiengeszteltem azzal, hogy az ölébe csücsültem, s együtt építőkockáztunk. Mutattam neki néhány trükköt!
Kis idő múlva végre jött az Anyukám, gyors átöltözés után kocsiba ültünk. A kimerítő nap után gyorsan elaludtam, s itthon ébredtem. Anya azt mondja, még sokszor fogunk menni bölcsibe, hogy máskor is játszhassak a gyerekekkel!
