Múltkor, mivel szépen sütött a napocska, a délutáni alvásom után Anya, Apa, Nagytesó meg én kirándulni mentünk. Nagytesó és Apa egyedül ültek biciklire, én meg Anyáéra csücsültem az ülés mögötti kisszékbe. Ugyanúgy becsatoltak, mint mikor autóval szoktunk menni, csak most közelebbről csodálhattam az elsuhanó tájat. Na, nem éppen suhanás volt ez, de pont az tetszett, hogy mindent jól szemügyre tudtam venni, mert egyáltalán nem mentünk gyorsan. Anya közben mondogatta: - Látod, milyen szép színesek a falevelek?
Mikor meguntam a nézelődést, Anya pulóverét kezdtem hátulról piszkálni és rángatni, mert vicces volt, ahogy lebegett a szélben.
Elkerekeztünk egy nagy kertbe egy ringatós úton keresztül, így majdnem el is sikerült aludnom. Közben, mikor a szemembe csúszott a sapim, le is kaptam a fejemről, mert zavarta a kilátást. Persze Anya ezt rögtön észrevette és visszatette a fejemre. Nem értem: az anyáknak hátul is van szemük?
A nagy kertben sok szép fa és bokor volt, még sokkal több, mint a mi kertünkben. Gyerekek játszottak mindenféle színes mászókán és csúszdán, de nekem nem volt szabad kipróbálnom, csak a hintát. Ezt nagyon imádom! Apa szokott kicsit lökni benne. Bezzeg Nagytesó ezt is egyedül használja, csak úgy repül benne!
Kicsi játék után hazaindultunk, mert kezdett hidegebb lenni. Nagyon tetszett ez a kirándulás, remélem, megint el fogunk majd menni!
