Egyik este, miközben mindannyian a nappaliban voltunk, Anya és Nagytesó játszottak, én pedig körülöttük játszogattam egyik új hajcsatommal. Egyszer aztán Anya rémülten jött hozzám, majd kapkodva kezdett el keresgélni körülöttem. Először azt hittem, csiklandozni akar, de csak a ruhám zsebeit és redőit nézte át. Majd benézett a szőnyeg alá, a szekrények alá stb, de ekkor már a többiek is keresgéltek valamit. Ezután hirtelen megfogott Anya, majd átöltöztetett. Fogalmam sem volt, mi történik, de mindenki fel volt pörögve. Apa is készülődni kezdett, majd kettesben becsücsültünk a kocsiba és elindultunk. Nagyon élveztem, hogy minden sötét volt körülöttünk. Azt hittem, valami új helyre megyünk kirándulni. De akkor Anya és Tesó miért nem jön? És miért sötétben megyünk? És miért ilyen hirtelen? Egyszer csak Apa telefonja csörögni kezdett az autóban, majd ezt hallottam: - Komolyan? Hú de jó! Akkor megyünk haza!
Ekkor már végképp nem értettem semmit. Apa visszafordult a kocsival, majd hamarosan ismét otthon voltunk. Nagytesó már pizsiben fogadott. Anya nevetve ölelt át, s össze-vissza puszilt. Ezután a szokásos esti rituálé kezdődött: fürdés, éneklés, jóéjtpuszi. Fürdés közben Anya folyamatosan szeretgetett, s mondogatta: - Jaj, kislányom, de jó, hogy nem nyelted le az a csatot, nagyon nagy baj lehetett volna belőle! Milyen szerencse, hogy megtaláltuk a játékkockák között!
Ekkor végre megértettem! Anyáék azt hitték, lenyeltem a hajcsatomat, s emiatt doktorbácsihoz akartak vinni, de mikor mégis megtalálták a kissé nyálas hajbavalót, megnyugodtak, szóltak Apának, s jöhettünk haza. Ó, hát az én drága családom nem tudja, hogy én már olyan okos vagyok, hogy tudom mi a kaja, s mi az amit nem szabad megenni?
