Az utóbbi időben egyre inkább érdekelnek a játékaim. Már nem csak a számomra tiltott dolgokkal szeretek játszani (pl Anya zománcos edényei, Apa fontos szétrágnivaló papírjai, Tesó iskolás dolgai stb), hanem időnként elvagyok a nappaliban a labdámmal is. Szívesen gurítgatom ezt a hercegnőkkel tarkított játékszert, amíg be nem ragad a kanapé alá. Akkor reklamálok egy kicsit a nagyoknak, s így közösen kiszabadítjuk a "rabságba esett" hercegnőket.
Apa gyakran néz focimeccset a TV nevű zajforrásban, így aztán én is ellestem néhány labdatovábbítási technikát. A legklasszabb, mikor Apa fogja mindkét kezem, a labda lábaim előtt, én meg becélzom mondjuk a szekrényajtót. Nem mindig sikerül célra tartanom, de sikerélménnyel tölt el, mikor beigazítom a jobb sarokba. vagy beívelem a kanapé alá...Van, hogy testcselt is bevetek, így nagy felborulás jelzi a félidő végét. Nagytesó hangosan szokott szurkolni: - ÜÜÜgyes vagy Nórikám!
Szeretek még régi ismerős játékommal is tovább ismerkedni: a lufival. Mivel ez fogyóeszköz, a nappalinkban mindig változó számú és színű luffantyú van jelen. Ezek a dolgok szeretik az állagukat is változtatni a fogaim mennyiségétől és a rágási kedvemtől függően. Míg korábban csak elegánsan arrébb pöcköltem a kezemmel ezt a könnyű labdafélét, mostanság szeretem közelebbről is megszemlélni: szagolgatom, rágogatom, de sajnos nem sokáig bírja a metszőfogaimmal való ismerkedést.
Apa azt ígérte, ha újra jó idő lesz, s én is tudok majd szaladgálni, nagy focicsatákat vívunk majd a kertünkben!
