Az utóbbi időben ismét nagy lépéseket tettem a mozgásfejlődés terén. Azaz a pici lábaimmal csak apró lépéseket. Az elmúlt héten ugyanis megtettem az első önálló, nem kézbe, bútorba, nadrágszárba kapaszkodós igazi lépéseimet. Anya szerint ez igazán nagy dolog így háromnegyed tíz hónaposan. Én nem tudom, mert nem sok tapasztalatom van ilyen téren, mindenesetre igyekszik a baba...
A legfontosabb az volt, hogy megtanuljak biztonságosan és fájdalommentesen landolni. Ebben nagy segítségemre van a pelusom, bár az is igaz, hogy egy huppanás során lepényke készült a tartalmából...
Észrevettem, hogy sokkal többet sikerül lépkednem, ha van valamilyen játék a kezemben, ami ellensúlyát képzi a popsimnak, így ilyenkor bátrabb is vagyok. Nem zökkenőmentesek persze ezek a próbálkozások, mert volt már, hogy elgáncsoltam magam a saját lábammal, vagy hogy a köztem és Anya közti távolság utolsó részét vetődve tettem meg, mert egy kissé elszámítottam magam.
Bár egyre bátrabb és ügyesebb vagyok, azért esténként, mikor elfáradok, még mindig inkább a jól bevált négykézlábas közlekedést választom.
